Programok az állatok világnapja és a teremtésvédelem jegyében

Színes programok várták a Szent Efrém-iskola diákjait – nem csupán az állatok világnapján, hanem annak egész hetében.

Iskolánk alsó tagozata a Nagyerdei Kultúrpark állatkertjébe látogatott el Barna Sándorné és Réti Éva tanítónők szervezésével. Az 1–2. osztályosok átélték az önálló felfedezések élményét, és megtapasztalhatták az állatvilág, a természet titkaiba történő közvetlen bepillantás varázsát. A 3–4. osztályosok zoopedagógus irányításával ismerkedtek meg a felelős állattartás alapjaival, a hobbiállattartás szépségeivel és kihívásaival” – számolt be róla Szabó–Nemes Krisztina tanítónő.

A 7–8. osztályosok számára a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársai tartottak előadást az állatok rejtőzködéséről és arról, hogyan lehet környezetünket biokertté alakítani. Az 5–6. osztályos tanulók környezetvédelmi játszóházban ismerkedtek a szelektív hulladékgyűjtéssel, és egy kiállítást is megtekinthettek ebből a témakörből. A felső tagozatos programokat Filepné Tóth Katalin tanárnő szervezte.

A teremtésvédelem jegyében Sivadó Miklós atya tartott rádiós beszédet, melyben hangsúlyozta a teremtett világról való felelős gondolkodás fontosságát.