Nagyböjt első péntekén, február 19-én hagyományainkhoz híven kolibát szenteltünk az iskolában.
Böjti eledelünk főtt búzából és különböző édes gyümölcsökből – datolya, füge, mazsola, aszalt szilva és sárbarack, méz, lekvár – hozzáadásával készülhet. Megáldása Szent Tivadar emlékének tiszteletéhez kapcsolódik. Hitehagyó Julianosz császár Nagy Konstantin fiától, Konstanstól átvette a birodalom irányítását, és Krisztustól elpártolva bálványimádásra adta a fejét, igen nagy keresztényüldözés kezdődött, mégpedig egyszerre nyilvános és mégis titkos módon. Isten elküldte a város főpüspökéhez, Eudoxioszhoz, Tivadar nagyvértanút. Nem is álmában, hanem még ébrenlétében jelent meg neki a szent, és ezeket mondta: „Kelj föl minél gyorsabban, s gyűjtsd össze Krisztus nyáját, és határozottan rendeld el, hogy senki semmit se vegyen a piacról, mert az istentelen császár ott mindent tisztátalanná tett az áldozati állatok vérével!” Az zavarba jött, és megkérdezte: „De hogyan tehetnék meg azok, akiknek otthon semmijük nincsen, hogy nem vásárolnak a piacon kirakott áruból?” A szent erre azt mondta: „Kollibával csillapítsák éhségüket!” (Sivadó Miklós) (Fotók: Mézes-Pataki Roni)