Átvették KÓTA-díjukat, s az ünnepi műsorban is részt vettek a Szivárvány Gyermekkar tagjai

A KÓTA – Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége honlapján a következő tudósítás olvasható:

„A nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek hagyományosan a Magyar Kultúra Napján nyújtjuk át a kitüntetést, melyet a díj 2004-es megalapítása óta a szövetség Művészeti Bizottsága javaslatai alapján ítél oda a szervezet. Idén ez az eseményünk előbb online formát öltött (januárban, amikor az „ideje lett volna”), de örömünkre a személyes találkozás sem maradt el teljesen!

A KÓTA-díjakat számos különböző kategóriában osztjuk a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére – idén 12 kategóriában 42 díjazottat ünnepelhetünk.”

A Deli Gabriella vezette Szivárvány Gyermekkar felkérést kapott az ünnepi műsorban való részvételre is, majd elsőként vehették át a díjat és oklevelet, melyen ez áll: több évtizedes múltra visszatekintő, a kodályi elveken alapuló és mindig a legmagasabb színvonalat képviselő munkájukért.