Nagyszülős nap a 2. b-ben

Október 1-je az idősek világnapja, de mi, 2. b osztályosok csak „nagyszülős napnak” neveztük. Nagy szeretettel hívtunk és vártunk minden nagymamit és nagypapit pénteki ünnepségünkre. (Réti Éva beszámolója)

Lázas készülődés folyt már napok óta, köszöntőket memorizáltunk, megtanultuk a „Nagymami” és „Vidám nagypapa” dalát, és azt is, hogy „Nem csak a húszéveseké a világ”. Kedvességet, meglepetést készítettünk, és a nagy napon nemcsak a szívünket öltöztettük ünneplőbe.

Hálát adtunk, hiszen a család olyan, mint egy faág – mindannyian különböző irányba növünk, de egy marad a gyökerünk.

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!

Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.

Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,

felnőttnek már igazából ő sem akar látszani.

Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,

gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.

Sokan hiszik, – elkényeztet- pedig életre tanít,

s nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.

Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.

Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!