„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek!” – sikeresen lezárult iskolánkban a nemzetközi népdalverseny (eredmények, képek, videók)

A programsorozat 44 iskola 179 tanulóját mozgatta meg, akik között 25 nagyváradi és székelyudvarhelyi énekes is bemutatkozott.

A népdalverseny eredményei >>

A népdalverseny győzteseinek videói >>

A háromfordulós verseny sokrétű feladatok elé állította a gyerekeket: kreatív feladatlapot töltöttek ki, népi szimbólumok jelentését kutatták, adatközlőket kértek fel beszélgetésre és éneklésre, kottáztak, riportot írtak; tervező munkát végeztek: megtervezték, hogyan lehet népművészeti motívumokat felhasználni a jelenlegi hétköznapi használati tárgyakon.

A járvány miatt a harmadik fordulót a világhálón a technika segítségével kellett lebonyolítani. A produkciókat neves szakmai zsűri értékelte. Néhány továbbjutó csoport a járványügyi helyzet miatt sajnos kimaradt az utolsó megmérettetésből, de mivel az első két fordulóban értékes munkát adtak be, jutalomban ők is részesültek.

Az okleveleket és ajándékokat postai úton kapták meg a versenyzők.

A versenyt a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósították meg.