Hitben és közösségben – Diákjaink Máriapócson

Iskolánk tanulói idén is részt vettek a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely hagyományos gyermekbúcsúján, amely felejthetetlen élményt jelentett minden résztvevő számára. A zarándoklaton alsó tagozatos diákjaink pedagógusaik és szüleik kíséretében utaztak el, hogy együtt éljék át a közösség, a hit és az összetartozás örömét. 

A különböző közösségi és szabadidős programok után Szent Liturgián is részt vettek, majd a gyermekeknek lehetőségük nyílt a kegyhely megtekintésére is. A közös beszélgetések, a találkozások és az együtt töltött idő nemcsak lelki feltöltődést adott diákjainknak, hanem maradandó emlékeket is.

Szöveg, fotó: Cseke Tímea