Kosaras sikerek májusban

Május 13-án a IV. korcsoportos fiú kosárlabda csapatunk utazott Budapestre, ahol Somogy és Tolna Vármegye, valamint Budapest bajnokával mérkőztek. A fiúk egy szoros vereség és egy izgalmas győzelmet követően a Diákolimpia Országos Elődöntőjében a harmadik, országos összevetésben pedig a 16. helyet szerezték meg.

A sikeresen szereplő csapat tagjai:

6.A: Kuszka Szabolcs, Szabó Dominik, Terdik János

6.B: Molnár Máté

7.A: Kulcsár Csaba

7.B: Kis Péter, Kulcsár Balázs

8.A: Biszinger Endre, Hartman Roland, Kártik Dorián, Mikes Máté, Pogácsás Zsolt, Szakál Péter

8.B: Molnár Zsolt, Ölveti Mihály

A hetünk ekkor még nem ért véget, hiszen május 15-én, pénteken került sor Hajdúdorogon a XXIV. Szent György Labdarúgó Kupára, ahova egy hét fős, igencsak fiatal csapattal érkeztünk a 7-8. osztályosok versenyébe. Az Efrémes fiúk egy kiélezett mérkőzésen nagy csatában 1-0 arányban alulmaradtak a Balkány ellen, a házigazda ellen pedig kétszer is vezettünk, végül balszerencsésen 2-2-re végeztünk, így nem jutottunk az érmekért folyó csatákig, és a nyolcadik helyen végeztünk. A csapatunk ugyan nem, de egy volt Efrémes diák felállhatott a dobogó tetejére, hiszen Lukács Dániel Demeter, korábbi tanulónk a Hajdúnánás színeiben a döntőig menetelt csapatával, ahol a büntető párbajban az utolsó lövést magára vállalta. A magabiztosan értékesített büntetőjének köszönhetően megszerezték az első helyet, és Daniék emelhették magasba a győztesnek járó serleget.

A XXIV. Szent György Kupán az Efrém csapatát a következő tanulók alkották:

6.A: Kordó Zsombor, Szabó Dominik, Terdik János

8.A: Hartman Roland, Kártik Dorián, Mikes Máté, Szakál Péter

Szöveg, fotó: Kovács Balázs