Egy lenyűgöző, Claude Monet varázslatos alkotásait bemutató kiállítást néztünk meg Budapesten az iskola képzőművészet iránt érdeklődő tanulóival.
Az impresszionista festészet legismertebb műveit láthattuk életre kelni a kiállítótermekben. Monet ikonikus művei, köztük a Pipacsmező, a Szénakazal és a Nyár vége című alkotások jelentek meg az óriási kiállítóterem falain.
Monet az impresszionizmus egyik jeles képviselője volt. Ez az irányzat a reneszánsz és a barokk színpadias, műtermi festészete után nagyon nagy újdonság volt. A festők a szabadban festve, a színek, fények és árnyékok ábrázolásával próbálták megragadni a pillanatot, a pillanatnyi érzelmeket. Ezt a pillanatnyi varázst hűen tükrözte vissza a kiállítás hangulata. A gyerekek saját műalkotást is készíthettek, és láthattuk, ahogyan azok megjelennek a falakon. Szemüveg segítségével, illetve az installációkba belépve részévé válhattak a festményeknek.
Szerintem nagyon szép élmény volt, és aki igazán figyelt és hagyta, hogy hassanak rá a festmények, igazán sok inspirációt kaphatott saját alkotásaihoz.
A művészeti élmény után nem maradhatott el a jó hangulatú városnézés sem.
(Kapin Istvánné)