Csokonai Ifjúsági Program a 8.b osztályban
A 90 perces óra keretein belül az iskolai bántalmazás és zaklatás felelősségét járták körül úgy, hogy egy fiktív világban valós tudásra és tapasztalatokra tehettek szert.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
A 90 perces óra keretein belül az iskolai bántalmazás és zaklatás felelősségét járták körül úgy, hogy egy fiktív világban valós tudásra és tapasztalatokra tehettek szert.
Az Erasmus+ az Európai Unió oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja. Lehetővé teszi diákok, tanárok és fiatalok számára, hogy külföldön tanuljanak, tapasztalatot szerezzenek és fejlesszék készségeiket.
A hálaadás egy észak-amerikai eredetű ünnep, amelyen az emberek köszönetet adnak az éves termésért és az életükben kapott jó dolgokért.
Micsoda adventi élmény! Saját kalácsukat sütögették a vásárban a 4.b diákjai!
November 20-án rendezték meg Hajdúdorogon a XIV. Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjúsági Találkozó (HaGIT) tanulmányi versenyt, melyen 9 görögkatolikus intézmény 150 tanulója mérte össze tudását.
Idén is versmondó versenyre vártuk óvodásainkat. A megmérettetésre lelkesen készültek a gyerekek.
Az ünnep alkalmából Szent Liturgián vettek részt diákjaink.
A program nemcsak szükséges, hanem rendkívül hasznos is: fejleszti a finommotorikát, a figyelmet, az észlelést, a logikus gondolkodást és az alapkészségeket.
Bemutatkozik új lelkivezetőnk, Czirják János atya.
Diákjaink ismét bizonyították szövegértési tudásukat, az országos „Olvasni jó!” versenyen kilencen maximális pontszámmal értek el kiváló eredményt!