Boldog gyerekek, elégedett szülők, büszke pedagógusok, avagy idén is remek volt a sítábor

Hatalmas izgalommal és lelkesedéssel indultak útnak szüleikkel együtt a Szent Efrém-iskola tanulói, hogy a szlovák és lengyel sípályák nyújtotta kihívásokat teljesíthessék.

A még kezdő tanulók (16 fő) már a kezdetektől óriási koncentrációval és fegyelmezettséggel vettek részt a síoktatáson, melyet – mint az előző években is mindig – Torzsa Péter és Rinyu Péter tanár urak tartottak. A türelmes pedagógusoknak és az ügyes, tanulékony diákoknak köszönhetően a 2 napos gyorstalpaló után bátran, ugyanakkor biztonsággal indulhattak el a különböző nehézségű pályákon, hogy ténylegesen elérhessék a kitűzött céljaikat.

„Óriási élmény síelni” – hangzott el számtalanszor ez az elégedettséget sugárzó mondat diákjaink szájából.

Szerencsésebb napokon a csodálatos Magas-Tátra hegyvonulatai bújtak elő a felhők mögül, melyek mindnyájunkat teljesen lenyűgöztek.

A mozgás szeretete, a friss levegő, a varázslatos környezet, a hófödte fenyvesek, s nem kevésbé a jó társaság mind-mind, de leginkább együtt alapozták meg a négynapos együttlétünk felejthetetlen hangulatát.

Megérkezésünkkor egyszerre láthattunk boldog gyermekeket, büszke pedagógusokat, s elégedett szülőket.

Nem is búcsúzhattunk volna másképp, mint hogy jövőre újra síelünk!

(Dr. Seszták Istvánné beszámolója – fotók: Zhurina Diana)