Egykori tanítványaink fantasztikus sikerei

Büszkén írunk arról, hogy az utóbbi napokban több egykori diákunk ért el kimagasló művészeti sikereket. És talán még nincs vége…

Majer Tamás a Duna TV Fölszállott a páva című népzenei, néptáncos műsorában magabiztos, profi produkcióval kivívta a döntőbe való továbbjutást. Ezen kívül a Hajdú Táncegyüttes vezető táncosaként a döntőbe „táncolta” csapatát is! Szintén a Fölszállott a páva műsorban láthatjuk Rácz Boglárkát, aki a Pendely Énekegyüttessel a november 30-i adás versenyzője lesz – szavazatainkkal nagyban segíthetjük csapatuk döntőbe jutását. (A kódjuk: 35!)

Dobos Dániel Drumul Dracului (Az ördög útja) című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztivál zeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett. Több mint kétszáz komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-as zeneszerzés fordulójára. A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű érkezett. A Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri Dobos Dániel zongoradarabját ítélte a legjobbnak. Gratulálunk minden érintettnek, nagyon büszkék vagyunk egykori tanítványainkra! (Deli Gabriella beszámolója)