A Néptáncoktatásért Közhasznú Alapítvány 2024 nyarán már harmadik alkalommal szervezte meg nyári táborát a SZUSZ szabadidőparkban. A 2024. július 1. és 5. között lezajlott élménytáborban 47 tanuló töltött el egy izgalmas hetet.
A parkban fedett sátor alatt vertünk tábort, mellette a fák árnyékában műfüves területen pihentük ki a finom ebédek és az azt követő fagyizások fáradalmait. Ha valakinek a napi háromszori étkezés valamelyike mégsem ízlett vagy kevés lett volna, egész nap kaphatott kiegészítésképpen melegszendvicset, de házilag sütött pizzával, palacsintával, tízórai szelettel, csokis müzlivel, túró rudival, májkrémes vagy lekvároskenyérrel is megtölthette a pocakját.
Kora délelőttönként kézműveskedtünk, versenyeztünk, rejtvényeket fejtettünk, kincset kerestünk, festettünk, színeztünk amíg a levegő és a víz felmelegedett. A fiúk a közeli pályán focizni is tudtak. De természetesen a legnagyobb élményt a medencékben való fürdőzés, a vízi ugrálóvár komplexum, a vizes akadálypályák, a toronyugrás és a jakuzzi jelentette. A park bérleti díja mindezek korlátlan használatát biztosította.
A csapat az 5 napos turnusban – a hűvösebb időjárás miatt – két napon át a Nagykaland Játszóházban élvezte a hatalmas 1500 m2-es játéktér nyújtotta lehetőségeket. Többek között a három szintes 500 m2 összterületű, különféle élményekkel, csúszdákkal és légágyúkkal tarkított labirintust, a 6 m magas mászóvulkánt, a hatalmas akadálypályás légvárat, a 6 ugrófelületes trambulinpályát, a 4 m-es mászófalat, a különféle mászókákat, rollereket és kocsikat, amelyeket két nap alatt sem sikerült nekik megunni.
Az alapítvány megkezdte a 2025. évi nyári élménytábor szervezését. Ez évben a tábort június 30. és július 04. között tartjuk. Jelentkezni változatlanul Bodnárné Vincze Mária, Maruszja néninél lehet februártól június 15-ig.