Közösen szavaltuk nemzeti imádságunkat

Intézményünk is csatlakozott ahhoz a jeles kezdeményezéshez (a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola felhívásához), ami szerint a Himnusz születésének 200. évfordulója alkalmából január 20-án 10 órától iskolánk tanulói, tanárai együtt szavalták Kölcsey versét az ország több ezer diákjával (mindenki a saját intézményében, de ugyanabban az időben).

Vas Péter igazgató úr köszöntő szavai után a Szent Efrém-esek közös versmondását Miksó Zoltán tanár úr vezette. Igazán lélekemelő percek voltak!

A Himnusz születésnapja egyben a magyar kultúra napja is, ennek apropóján a diákok kitűzhették kedvenc versüket, idézetüket az Urbánné Tóth Melinda által vezetett diákönkormányzat erre a célra felállított paravánjára.