Lautitia-krónika karnagyi kommentárral

Eseményleltár kóruscsaládunk életéről Nemes József rövid megjegyzéseivel.

🎵 2022. július 14–18. Nemzetközi kórusverseny, Gorizia
Az olasz-szlovén határon található kisvárosban vettünk részt egy nemzetközi kórusversenyen az egész kóruscsaláddal. Igazán nagy megmérettetés volt, ahol szakmailag igen jól szerepeltünk: bejutottunk a nagydíjas versenyre, s ott negyedik helyezést értünk el. Nemcsak szakmai, hanem „emberi” szempontból is nagyon elégedett voltam a kórus hozzáállásával.

🎵 2022. július 18–22. Kórustábor, Tiszaszőlős
A jelen lévő kórustagok egyöntetűen azt mondták, hogy nagyon jól érezték magukat, úgyhogy ez a rendezvény ismétlésért kiált! Itt szeretném megerősíteni, hogy a terveink szerint jövőre is fogunk egy ugyanilyet szervezni.

🎵 2022. augusztus 16. Noé bárkája, Esztergom
A tavaly kezdődött együttműködés egy következő állomása volt az esztergomi előadás, csodálatos helyen, a Bazilika előtt felállított színpadon adhattuk elő Benjamin Britten gyermekoperáját. Felejthetetlen élmény volt ilyen impozáns helyen az este fényeiben énekelni.

🎵 2022. augusztus 16–21. Cantemus Fesztivál, Nyíregyháza
Nagy megtiszteltetésnek éltük meg, hogy a világhírű Cantemus Kóruscsalád egyedüli magyar kórusként bennünket hívott meg a fesztiválra, ahol a világ legjobb kórusaival énekelhettünk együtt. Az amerikai, török, észt, baszk, katalán, olasz, macedón, görög kórusok között sok régi ismerőst is köszönthettünk, ami külön nagy élmény volt mindannyiunknak.

🎵 2022. szeptember 30. Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (gyerekkar)
A gyógyult gyerekek műsorát nyitottuk meg énekünkkel, megindító volt látni, hogy az alapítvány milyen fontos munkát végez, jó érzés, hogy részesei lehettünk ennek a fontos küldetésnek.

🎵 2022. október 1–3. AMJ nemzetközi karácsonyi felvétel Debrecenben
Egy öt fős stáb látogatott el hozzánk, hogy rögzítsünk egy olasz és magyar karácsonyi dalt, illetve egy közös produkciót is, amelyet egy közös zenévé gyúrtak össze (észt, olasz, német kórusok részvételével). Igyekeztünk karácsonyi hangulatot teremteni október elején, ami nem kis kihívás volt, de szerintem igazán jól sikerült, a végeredményét az adventi hétvégéken láthattuk.

🎵 2022. október 8. Ajtók, Veszprém (vegyeskar)
A szórványban élő dunántúli görögkatolikus közösség megszólítására megszervezett koncerten énekelhettük el újra ezt a remek oratóriumot, reményeink szerint nem utoljára. Álló vastaps és hatalmas gratulációözön kísérte a produkciót, nagyon jólesett ez a kedves fogadtatás.

🎵 2022. október 9. Liturgiaközvetítés a Duna Televízióban, Debrecen
A Duna TV élőben közvetítette a Szent Liturgiát, amelyen a kórus néhány tagja szolgált énekével. A püspöki liturgia mindig különleges alkalom az imádságra, ha énekelhetünk, kétszeresen imádkozhatunk, mint tudjuk.

🎵 Október 20–21. Éneklés a Vakok Intézetében, majd Máriapócson
A gyerekkar műsora színesítette az ünnepélyes pillanatokat a Vakok Intézetében, majd másnap Máriapócson adtunk felejthetetlen koncertet a vegyeskarosokkal egy nagyszabású rendezvényen.

🎵 November 17. Fellépés a Kodály-kórusverseny megnyitóján
Nagy megtiszteltetés érte a vegyeskart, hiszen a Kodály Zoltán Magyar Kórusverseny megnyitójára kértek fel bennünket. 10 évvel ezelőtt éppen mi nyertük meg a verseny nagydíját, így nagy örömmel tettünk eleget a felkérésnek.

🎵 December 13. A gyerekkar fellépése Máriapócson
Kórusunk ezúttal is káprázatos teljesítményt nyújtva ríkatta meg a közönséget énekével.

🎵 December 16. „Messze zsong a hálaének…”, Debrecen
1126 fős közönség előtt a Kölcsey Központban tartottuk nagyszabású adventi hangversenyünket, melyen a Grecsó–Hrutka-szerzőpáros Ajtók című műve is felcsendült, amelybe ezúttal már a gyerekkar is beállt. A koncertre a jegyek alig két hét alatt fogytak el, hatalmas érdeklődés mutatkozott a kórus iránt, ami nagy fegyvertény a komolyzene világában.

🎵 Január 12. Érsek atya köszöntése születésnapján
A meglepetés ünnepségen Rinyu Péter és Bihari Gábor tanár urak kísérték a kórust fantasztikus gitárjátékukkal.

🎵 Január-februári műhelymunka
Ez a két hónap műhelymunkával telt, amit már nagyon vártunk, mert szerettük volna jelentősen megújítani és felfrissíteni a repertoárunkat, amire ezúttal lehetőségünk is nyílt, egy nagyon nyugodt és folyamatos felkészüléssel telt ez az időszak. Talán ez a munkánk egyik leizgalmasabb része, mikor formálódik egy új anyag a kezünk alatt és izgatottsággal várjuk annak fogadtatását.

🎵 Március 14. Éneklés az U19-es kosárlabda-világbajnokság sorsolásán
A Református Kollégium dísztermében zajló eseményt az egész világon figyelemmel kísérték az élő közvetítésnek köszönhetően.

🎵 Március 18. A liturgikusének-verseny elődöntője
Igen sikeresen szerepeltünk, mert minden csoportunk és az egyéni versenyzőink is bejutottak a döntőbe. Minden évben nagyon jó hangulatú, jól szervezett, nemes versengés ez, szívesen veszünk rajta részt.

🎵 Március 27. A görögkatolikus rajzverseny kiállítása és eredményhirdetése
A Metropóliai Hivatal falai között a gyerekkarral énekelhettünk. Nagyon jó volt látni a sok fantasztikus alkotást, különleges alkalom volt számunkra is.

🎵 Április 1. A liturgikusének-verseny döntője, Máriapócs
A fináléban is szép sikerrel szerepeltek csoportjaink és egyéni indulóink. Máriapócson egyáltalán ott lenni és énekelni is mindig nagyon mély és maradandó élmény.

🎵 Április 4–6. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen
A felnőtt vegyeskarok kategóriájában mérettettünk meg kedden, ahol csak 2 tizedes pontkülönbséggel maradtunk le a kategóriagyőztes kórustól, viszont a zsűri ennek ellenére is úgy döntött, hogy szerdán versenybe szállhatunk a Nagydíjért is. A versenyt a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében rendezték meg, ahol fellépni mindig fantasztikus élményt jelent. Úgy érezzük, hogy méltóképpen szerepeltünk, viszont a Nagydíjat végül egy norvég nőikar kapta meg. Erős mezőny volt, és nagyon büszkék vagyunk magunkra, hogy így helytálltunk a felnőtt kórusok között is!