Szeptember 25-én több debreceni és környékbeli iskolából összesen 160 általános iskolás, 7-8. osztályos versenyző érkezett a görögkatolikus gimnáziumba. Ezen a napon tartották az elődöntőt, a szervezők pedig idén is gondoskodtak a változatos és izgalmas versenyszámokról.
A megnyitón elsőként Hámori Éva, a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte: a Mozdulj a Szent Lászlóval! verseny is egyik példája annak, milyen nagy hangsúlyt fektetnek az intézményben az egészségnevelésre.
Fussatok, hogy elnyerjétek a megfelelő jutalmat! – utalt köszöntőjében Szent Pál apostol a korintusiakhoz írt egyik intelmére Terdik János, a Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke. Hangsúlyozta: nemcsak a győzelem, de a tisztességes játék, a másokkal való találkozás is fontos.
Becsky András, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója a Mozdulj, Debrecen! szervezőbizottságának nevében üdvözölte a szervezőket, a játékosokat és tanáraikat. Emlékeztetett: a program a vártnál is nagyobb népszerűségnek örvend, és már negyvennél is több általános- és középiskola van jelen évről évre a különböző versenyeken.
Az általános iskolások naponta átlagosan 10 órát töltenek a különböző közösségi oldalakkal – osztott meg a jelenlévőkkel egy döbbenetes statisztikát Széles Diána, Debrecen alpolgármestere. Hangsúlyozta: a versennyel igyekeznek mozgásra ösztönözni a fiatalokat, egy kis időre kimozdítani őket a digitális világból a kortársak közösségébe. Alpolgármester asszony köszönetet mondott a gimnázium testnevelőtanárnak, Kovács Juditnak, aki minden évben oroszlánrészt vállal a Mozdulj a Szent Lászlóval! megszervezésében.
Az elődöntő napján a 8 tagú csapatok 5 versenyszámban gyűjtötték a pontokat. A virágültetésnél adott számú kelléket kellett célba juttatni. A floorball játék a Harry Potterből ismert kviddics meccseket idézte, de itt a kvaff helyett egy strandlabdát kellett a seprű segítségével irányítani és célba juttatni.

A százlábú játékban minden versenyző összehangolt mozgása hozta meg az eredményt. A szervezők a diákok reflexeit is próbára tették: párokat alkotva kellett lecsapni minél többet az interaktív táblán felvillanó fényekből. Ezekhez képest gyors váltást, vagy inkább lassítást igényelt a forró cső nevű játék, amiben minél kevesebb hibaponttal igyekeztek végigvezetni az érzékelőkkel ellátott pályán egy kézi nagyító méretű eszközt.
A pontok összesítése alapján 10 csapat jutott tovább a másnapi döntőbe. A verseny második napját megtisztelte jelenlétével Barcza Dániel debreceni önkormányzati képviselő, a Debreceni Sportcentrum képviseletében Becsky András ügyvezető igazgató, dr. Pinczés Tamás projektkoordinátor és Berettyán Nóra projektmenedzser, Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezető igazgatója, Hamvas László, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület elnöke, Póka Sándor, a Debreceni Vízilabda Klub szakmai vezetője. Az intézmény fenntartója, a görögkatolikus egyház képviseletében Seszták István főhelynök atya köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta: óriási büszkeség, hogy a sokak összefogásával megszervezett versenyben a görögkatolikus egyház is részt vállalhat.

A döntőben összesen 6 játékkal tették próbára a szervezők a versenyzők kreativitását, gyorsaságát, ügyességét és erejét: templomépítés, óriás puzzle, jenga, sörpong, akadálypálya és seperd a labdát játék. A versenyszámokat idén is O. Nagy Ferenc, az FM90 Campus Rádió műsorvezetője koordinálta.
A feladatok közötti időben hétmétereseket dobtak a vállalkozó kedvű lányok és fiúk a DVSC egyik kézilabdakapusának hálójába. A versenyt a Gönczy Pál Általános Iskola 8. osztályos tanulója, Buglyó Tamás nyerte. Jutalma a DVSC játékosai által aláírt BL-mez.
Póka Sándor a DVSE játékosai által aláírt labdát ajánlott fel a versenyre, amit a döntősök között sorsoltak ki. Az értékes ajándéknak a debreceni Hunyadi János Általános Iskola diákjai örülhettek. Az Efrém diákjai éppen csak, hogy lecsúsztak a dobogóról.
A pontok összesítése alapján a verseny végeredménye a következőképpen alakult:
1. Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola (Debrecen).
2. Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Debrecen).
3. Hunyadi János Általános Iskola (Debrecen).
4. Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és AMI (Debrecen).
5. Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen).
Megosztott 6. helyezett: Bocskai István Általános és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tépei Általános Iskolája (Tépe), Gönczy Pál Általános Iskola (Debrecen).
8. helyezett: Bolyai János Általános Iskola és AMI (Debrecen).
9. helyezett: Bocskai István Általános Iskola (Debrecen).
10. helyezett: Kazinczy Ferenc Általános IÍskola és AMI (Debrecen).
A Hajdúdorogi Főegyházmegye, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a DVSC Kézilabda Akadémia, a DVSE és a Felföldi Kft. jóvoltából minden döntős ajándékcsomagot vihetett haza, a dobogósok pedig éremmel és kupával gazdagodtak. Köszönjük a felkészítést dr. Seszták István Pálné Mariann néninek!
Szerző: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye