Mozgalmas időszak áll a Lautitia kóruscsalád mögött

Énekkarunk tagjai még a szünet előtt tettek egy jó nagy kört – nemcsak az ország határain belül, hanem azon kívül is.

Október 21-én Máriapócsón énekelt napközben a gyerekkar a Főegyházmegye által rendezett nemzetközi konferencián, melyet Szent II. János Pál látogatásának évfordulója alkalmából hívtak életre. A gyerekek éneke az előadások között színesítette a programot, így több ízben is közönség elé álltak a nap folyamán, számukra egy vecsernyével és vacsorával ért véget a nap. A vegyeskar tagjai ekkor érkeztek meg, hogy a vacsora előtt egy könnyed műsorral szórakoztassák a megjelenteket. A hosszú és fárasztó nap végén igazi felüdülés volt a vidám összeállítás.

A vegyeskar egy kis csoportja másnap Bécsbe utazott, hogy a Bécsi Egyetem által rendezett konferencia keretében tartott esti liturgián szolgáljon Kocsis Fülöp érsek atya kérésére. Egy felejthetetlen szertartást végezhettek közösen, életre szóló élmény volt. Ezt követően Bécsben aludt a kis csapat, reggel pedig igen korán indultak vissza, hiszen Nemes József várta a gyerekkart Budapesten úgy újabb közös élményre: a KÓTA szervezésében megvalósuló október 23-i megemlékezésen énekelt iskolánk kórusa a Mátyás-templomban. Felemelő élményt szereztek a hallgatóságnak, büszkeségeink valósággal varázsoltak a csodálatos környezetben.

A folytatásban sem pihennek a lautitiások, hiszen november 7-én a Szent Efrém Férfikar koncertjén működnek közre a Szent Anna templomban 19.30-tól. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak a fellépők.