Nemzetközi kórussikerek online is

Igen eredményesen szerepelt a Lautitia kóruscsalád a Riminiben, online formában megrendezett nemzetközi kórusversenyen 2020. december 11. és 13. között. A megmérettetésen a Lautitia Gyermekkar 5., a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar és a Gyermekkar 6., a Lautitia Kamarakórus 3. helyezést ért el.

A célunk a nevezéssel nem egy újabb nemzetközi megmérettetés volt, hanem sokkal inkább, hogy ne felejtsük el, milyen a világ vérkeringésében benne lenni, milyen más nemzetekkel együtt ünnepelni a zenét, a kóruszenét, hirdetni, hogy ezek örök értékek, melyeket nem söpörhet semmi perifériára. Büszkén vettünk részt Andrea Angelini és a Rimini Nemzetközi Kórusverseny közös ötletében, az éneklés öröméért képviselve Magyarországot a világ minden tájáról összesereglett mintegy 55 kórus mezőnyében. A helyezéseket kimagasló eredménynek tartom több szempontból is. A mögöttünk álló egy évben nem sok lehetőségünk volt próbálni, és azon kevés kórusok közé tartoztunk, akik megpróbáltak erre a versenyre friss videót készíteni, így külön felértékelődik a mutatott teljesítmény. Másrészt pedig jól látható és hallható, hogy a Lautitia a világ élmezőnyébe tartozik még mindig… Harmadrészt mindegyik kategóriában az első felében helyezkedünk el a rangsornak, mögöttünk tudva kimagasló neveket, nagy múltú együtteseket. Fantasztikus volt újra átélni a közös éneklés örömét, az együtt szurkolást, a csodálatos hangokat a tévén keresztül is…” – osztotta meg gondolatait Nemes József, a Lautitia kóruscsalád karnagya.