Magyarországon ebben az esztendőben október 1. és november 28. között népszámlálást tartanak. A népszámlálás nagyon fontos esemény nemcsak az ország, hanem az egyházak számára is.
Mi, görögkatolikusok különösen is nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden egyházunkhoz tartozó ember vallja meg görögkatolikusságát. Az erre vonatkozó kérdésre nem kötelező választ adni. Mi azonban tartsuk fontosnak, hogy erre a kérdésre is válaszolunk, és erre távolabbra került barátainkat, rokonainkat is buzdítsuk! Ebben kérjük a kedves hívek figyelmes együttműködését.
A népszámlálás kapcsán szeretnénk segítséget is nyújtani azoknak, akik kevésbé jártasak az internet és a számítógépek világában, így október első három hétvégéjén 9-13 óra között lehetőség van a közösségi házban arra, hogy a kérdőívet munkatársainkkal töltsék ki a segítségre szorulók.