Rangos nemzetközi díjakat kapott a Lautitia az olaszországi kórusversenyen

A Nemes József vezette kóruscsalád a kategóriáiban két 3. helyezést szerzett, valamint megkapta a legjobb gyerekkarnak járó különdíjat, a nagydíjas versenyben pedig 4. helyezést ért el a goriziai nemzetközi kórusversenyen.

Július 13-án szerdán este indult a nagy utazás. Egy egész éjszakás buszozás után csütörtök reggel érkezett meg a csapat Nova Goricába, a szlovén-olasz határon fekvő szlovéniai településre – itt biztosítottak szállást a kóruscsalád számára. Már aznap este egy önálló fellépés várt a lautitiásokra a határ túloldalán, az olaszországi Goriziában. A nagysikerű koncertnek – melyen a kórusverseny zsűrije is jelen volt – a Duomo de Gorizia adott otthont. Nagyon jólesett a kórustagoknak, hogy a hangverseny végén állva tapsolt a közönség, s többen személyesen is gratuláltak a templom előtti téren. Jó néhányan a kórus cédéjét sem mulasztották el gyorsan beszerezni. Pénteken megkezdődött a várva várt 59. Seghizzi Nemzetközi Kórusverseny Goriziában, a Giuseppe Verdi nevét viselő színházban. Aznap három kategóriában is megmérette magát az énekkar, s mindegyikben szép teljesítményt nyújtott. Este az egyik versenydarabjuk szerzőjével, Tóth Péterrel is találkoztak. Örömmel fogadták a tőle kapott nagy dicséretet. Szombaton a kikapcsolódást jelentő szabadprogramok – városnézés, fagyizás, vásárlás – után még a kötelező kategóriában is megcsillogtatták énekhangjukat a mieink. A vacsorával egybekötött esti partyn, melyet a résztvevő kórusoknak rendeztek, bejelentették, hogy a Lautitia kóruscsalád is lehetőséget kapott a vasárnap délutáni nagydíjas versenyen való részvételre. Az újabb megmérettetést jutalomjátékként élte meg a csapat, s egy igazán impozáns műsorral ajándékozta meg a zsűrit és az érdeklődő közönséget. A záró gálát vasárnap este rendezték meg. A Verdi-színházban egymásnak is bemutatkoztak a kórusok egy-egy tízperces műsorral, s itt került sor az eredményhirdetésre. A Lautitia kóruscsalád a kategóriáiban két 3. helyezést szerzett, valamint megkapta a legjobb gyerekkarnak járó különdíjat, a nagydíjas versenyben pedig 4. helyezést ért el. A csoda szép nemzetközi díjak begyűjtése után egy háromnegyed órás éjszakai sétával vezette le a csapat az este izgalmait. Hétfő reggel újabb nagy utazás vette kezdetét: elindult a busz Magyarországra – Debrecenbe, illetve az újabb felejthetetlen élményeket tartogató tiszaszőlősi kórustáborba.

A Lautitia teljes stábja köszöni a Nemzeti Kulturális Alap, a fenntartó Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Szent Efrém-iskola és nem utolsósorban a kedves családok támogatását!