Tájékoztatás az intézmény júniusi, júliusi működési feltételeiről

Tisztelt Szülők! Az intézményünk júniusi, júliusi működési feltételeiről az alábbiakat közöljük.

Intézményünk június 2-tól 26-ig 8-16 óráig megszervezi a tanulók felügyeletét. A felügyelet keretében napközi, egyéni, vagy csoportos tehetségfejlesztő foglalkozás tartható. A pedagógussal előre egyeztetett időpontban lehetőséget biztosítunk arra, hogy a digitális oktatás során felmerült hiányosságokat gyermeke pótolhassa, mert nem érte el a minimális követelmény szintet, vagy adott esetben képességeihez mérten alul teljesített.

Az ebédlő felújítása, a régi tornaterem, udvar átépítése, valamint az új tornacsarnok építési munkálatai miatt a kinti – levegőzés, szabadtéri játék – tartózkodásra nincs lehetőség, így csak a kijelölt tantermekben tudjuk gyermekeik felügyeletét és étkeztetését a nap folyamán biztosítani.

A felújítási munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak, ezért a július hónapra tervezett napközis tábori felügyelet megszervezését a fentebb írtak alapján is ezekkel a feltételekkel tudjuk csak biztosítani.

A rendeleteknek megfelelően az oktatás digitális formában folytatódik tovább, június 10-ig. A tankönyveket most év végén csak a nyolcadikos diákjainktól, az alsóbb évfolyamos tanulóinktól augusztus végén várjuk vissza.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár tájékoztatójának szövegkivonata az alábbi, videója pedig az alábbi linken érhető el.