Tavaszi Zsongás, avagy évzáró hangversenyt adtak kórusaink

Izgatottan gyülekeztek iskolánk tanulói 2023. május 20-án a DE Zeneművészeti Kar épületében, ahol hagyományos évzáró hangversenyünket tartottuk. Sivadó Miklós atya köszöntőjében ezt az eseményt igazi dalünnepnek nevezte, hiszen kórusaink hangja csendült fel, bemutatva a tanév során megtanult kórusműveket a lelkes közönségnek.

A koncertet a Szivárvány Gyermekkar kezdte, akik műsorukban népdalfeldolgozást és Kocsár-tételeket énekeltek, majd egy különleges művet adtak elő Kazoo Concerto címmel. Vezényeltek: Csonki Márta Flóra, Benedek-Paládi Krisztina és Deli Gabriella. Ezt követően az 1. osztályosok vidám, pünkösdi népszokást bemutató összeállítása következett.

Az est során messziről érkezett vendégeket is köszönthettünk. A Szivárvány Gyermekkar 2016 óta ápol baráti kapcsolatot a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Líceum kicsinyek kórusával, a Pimpimpáré Gyermekkarral. A több éves folyamatot a világjárvány 2020-ban megszakította, melyet idén a karnagyok ismét megpróbáltak újraindítani. A székely népviseletben megjelenő gyerekek hangja, csillogó szeme, mindenkit elvarázsolt. Örömmel hallgattuk műsorukat, melyet Tifán Csaba Gáspár karnagy vezetésével adtak elő.

A koncert utolsó fellépője a Lautitia Gyermekkar volt, akik szintén énekeltek a tanév során tanult kórusművekből, és ízelítőt adtak a hamarosan zajló salzburgi kórusverseny műsorából is. Kiemelkedő volt a Zenedoboz című mű, melyhez látványos koreográfiát is előadott a Nemes József karnagy által irányított együttes.

Természetesen nem maradhatott el a 4. és 8. osztályosok búcsúzása, búcsúztatása sem. Az osztályok egy-egy műsorszámmal köszöntek el kórustársaiktól és tanáraiktól. A koncert végén közel 200 gyermek énekelte az összkari számot, melyet Tifán Csaba Gáspár vezényelt. (Deli Gabriella)