Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Egy közös imával és az emlékezés virágaival tisztelegtek ma az aradi vértanúk előtt az osztályok képviselői az intézmény aulájában.

Állatok világnapja

Október 5-én örömmel emlékeztek meg a Szent Efrém-esek az állatok világnapjáról az iskolában.

Olvasni jó! / Bagossy László-interjú

Ebben az adásban két anyagot hallgathatnak meg az érdeklődők. A podcast első felében arról lesz szó, hogy szerintünk miért jó olvasni, a műsor második részében pedig a Bagossy Brothers Company …

A zene ünnepe

A zenei világnap alkalmából több helyszínen is csodálatos meglepetést szereztek a 4. a osztályosok az iskolában.

Matekosaink nagyszerű helytállása

A tavaszról áthelyezett, szeptember 10-én megtartott Nemzetközi Kenguru matematikaversenyen tanulóink érdekes feladatokkal találkozhattak, és nagyszerűen helytálltak.

Ép testben ép lélek

A címben szereplő római mondást választottuk mottónak szeptember 25-én, az egészségtudatosság napján, mely egyben iskolánk tanulóinak a csarnokátadója is volt. ꟾ Gardáné Kovács Mónika beszámolója

Újra itt vagyunk! / Dr. Seszták István

Az Efrém FM nem tűnt el, csak átalakult. Ezentúl hétről hétre egy-egy új podcasttal kedveskedünk szeretett hallgatóinknak. Az első adásban az iskolafelújítással foglalkozunk.

Rendhagyó magyaróra a 8. b-ben

A „Köszönjük, Magyarország!” kulturális program keretében Dr. Kelemen Erzsébet a Pillangók című új képverskötetét mutatta be, és a vizuális költészetről tartott előadást, rendhagyó irodalomórát a 8. b osztályban szeptember 22-én.

Iskolagyümölcs – idén is

Örömmel tesszük közzé, hogy iskolánk idén is csatlakozott az iskolagyümölcs-programhoz, és október 8-án gyümölcskóstoló napot rendez számunkra a Szatmári-Ízek Kft.