Robotikával „fertőztük meg” az ovisokat
Iskolánk informatikusa, Dohos Csaba tanár úr, rendhagyó robotika órát tartott az Efrém-oviban november 19-én. A csöppségek is nagyon élvezték a LEGO®-elemekből készített robotok varázslatos világát.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
Iskolánk informatikusa, Dohos Csaba tanár úr, rendhagyó robotika órát tartott az Efrém-oviban november 19-én. A csöppségek is nagyon élvezték a LEGO®-elemekből készített robotok varázslatos világát.
Iskolánk angoltanárai szavalóversenyt hirdettek az angol nyelvet tanuló felsős diákjaik számára Thanksgiving témakörben. Nagyon sok lelkes tanulónk készül a megmérettetésre, aminek eredményét kíváncsian várjuk.
Mester István előadóművész – volt diákunk, Mester Fanni édesapja –, Csokonai Vitéz Mihály életrajzának és életművének szenvedélyes kutatója, mély ismerője tartott rendkívül színvonalas, vers- és prózarészletekben gazdag Csokonai-előadást november 18-án iskolánk 7. a osztályában.
Adventi várakozásunk, a karácsonyt megelőző böjti időszak kezdetén összegyűltünk, hogy megszentelt koszorúkkal térhessünk majd vissza tantermeinkbe. Ezen koszorúk fényei emlékeztetnek minket arra, hogy mi magunk legyünk a világosság gyermekei! A világosság gyümölcse pedig csupa jóság, egyenesség és igazság…
Tisztelt Szülők! Az alábbi linken tudják leadni regisztrációjukat az iskola-előkészítő foglalkozásokra, melyekre szeretettel várjuk Önöket.
Van, ami a szemnek láthatatlan! November 8. napján ünnepeltük Szent Mihály főangyalt és az égi erőket. A jó angyalok örömmel szolgálják Isten teremtő tervét, és segítik az embereket is ennek megvalósításában. Ma ezen az ünnepen arra is megtanítanak minket, hogy olykor láthatatlanul is, de mindig a jó eszközei lehessünk mi is.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt november 11-ei különleges rendezvényünkre! Részletek a plakáton.
A szolnoki Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskolában rendezték meg a Szüretelő című komplex ügyességi versenyt, amelyen iskolánk két csapattal képviseltette magát.
A magyar népmese napjához kapcsolódóan iskolánk idén is megrendezte a Mesehetet, amely ezúttal is sok izgalmas programot kínált az alsós diákok számára.
A természettudományos tantárgyak iránti érdeklődés felkeltése, valamint azok megszerettetése gyermekeinkkel fontos szerepet kap intézményünkben. A városunk adta lehetőségeket igyekszünk ezen irányban is kihasználni.