Rangos matematikaversenyen mérettettek meg diákjaink
A XXXI. Bolyai János Vármegyei Matematikaversenyen második osztálytól évfolyamonként egy-egy tehetséges diákunk képviselte iskolánkat.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
A XXXI. Bolyai János Vármegyei Matematikaversenyen második osztálytól évfolyamonként egy-egy tehetséges diákunk képviselte iskolánkat.
Nagy büszkeség iskolánknak, hogy három hetedikes tanulónk – Hajós Mária, Kuszka Luca és Szabó Johanna – megnyerte az országos történelemversenyt, amely Széchenyi István életéről és munkásságáról szólt. A jól megérdemelt jutalom egy egynapos kirándulás volt.
Különleges programon vettek részt a 7. b osztály tanulói április 29-én: ellátogattak a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválra, Budapestre. A rendezvényen közel kétszáz diák versenyzett több mint ötven szakmában – de a látogatók sem unatkoztak.
Izgalmas programok várták a Szent Efrém iskola kisdiákjait a fenntarthatóság jegyében.
Intézményünk negyedik éve már, hogy közös mozgásra hívja a görögkatolikus (főként a vármegyében található) testvériskolákat. Április végén találkoztak a felkészítő pedagógusok és a tanulók a Gyulai István Atlétikai Stadionban.
A Szent Efrém-es lányok egy kedves csapata április 10-én részt vehetett a Lányok Napján a BMW debreceni gyárában.
Ferenc pápa 2025. április 21-én, 7.35 perckor a Vatikánban, a Szent Márta Házban visszaadta lelkét a teremtő Istennek.
Demeter Panna 8. a osztályos tanulónk első helyezést ért el a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum katolikus fenntartású iskolák számára rendezett, regionális szintű szavalóversenyén, melynek témája az istenes költészet volt.
Az idei tanévben is Szabó-Nemes Krisztina tanítónő és Dohos Csaba, iskolánk informatikatanára vezetésével zajlott le intézményünkben a Digitális Témahét, immár nyolcadik alkalommal, melynek során a mesterséges intelligenciát és az ezzel kapcsolatos modern lehetőségeket vettük górcső alá.
Iskolánk képzőművészeti tanszakos és a festészet iránt érdeklődő diákjaival meglátogattuk az Attila téri görögkatolikus székesegyházat. A jelenleg folyamatban lévő templomfestési munkálatokat tekinthettük meg.