Sok-sok értékes előadást hallhattak az érdeklődők a Szent Efrém Napokon
Liturgialátogatás, izgalmas játékok, versenyek, pályázatok és különleges előadások is voltak az intézményünk névadója előtt tisztelgő rendezvénysorozaton január utolsó hetében.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
Liturgialátogatás, izgalmas játékok, versenyek, pályázatok és különleges előadások is voltak az intézményünk névadója előtt tisztelgő rendezvénysorozaton január utolsó hetében.
Nagy érdeklődésre tartott számot, és nagyon jól sikerült a Minisuli rendezvénysorozatunk harmadik délelőttje is január 25-én. (Fotók: Mézes-Pataki Roni)
A 4. b és 4. a osztályok közös műsorukkal kívántak áldott ünnepeket december 20-án.
Egy kedves, énekes-verses karácsonyi műsorral ajándékozták meg az ifjú Szent Efrém-esek az érdeklődőket december 18-án.
A méltán felkapott detektívregények szerzője, Kovács Attila, alias Holden Rose volt a vendége harmadik és negyedik osztályosainknak december 18-án.
A Debreceni Reménysugár Gyermekotthon Lakásotthonában járt iskolánk 3. a és 3. b osztálya december 12-én.
A 4. b osztály – immár hagyományosan – az idén is felelevenítette a kántálás karácsonyi szokását Réti Éva vezetésével. Az eseményen iskolánk igazgatónője, dr. Baloghné Tóth Ibolya is örömmel vett …
Környezetvédelmi napot tartottunk a felső tagozatosok részére november 20-án.
Iskolánk 3. évfolyamosai december 5-én meglátogatták óvodánk apróságait, és kézzel készített ajándékkal, zenés, verses műsorral kedveskedtek nekik.
Egyedülálló produkció részese lehetettek az 5. b-sek november 29-én. Madák Zsuzsanna és Kránitz Richárd, a Csokonai Színház művészei a Csokonai Ifjúsági Program keretében házhoz hozták a Kövek c. osztálytermi előadást.