Válogatás a grafika tanszak műhelyéből
Ebben a tanévben is csodás alkotások születtek.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
Ebben a tanévben is csodás alkotások születtek.
Minden diákot megmozgatott iskolánk diákönkormányzati napja. A felső tagozatosok sokféle sportágban és ügyességi kihívásban tesztelhették magukat. A kicsik trambulinoztak, kincskeresőt, kincsvadászatot és ügyességi játékokat játszottak…
Hivatalosan is lezárta a 2023-24-es bajnoki kiírást a DEAC Kosárlabda Akadémia és a Cívis KK. Az idényzáró ünnepségen díjazták a szezon legjobbjait. Nagy-nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy az egész egyesületből az év leány játékosának Borza Lillát, iskolánk 5. a osztályos tanulóját választották meg.
Iskolánk idén is a Kölcsey Központban tartotta évzáró hangversenyét, mely egyben Deli Gabriella kórusvezető utolsó hivatalos szereplése volt. A Szivárvány Gyermekkar vezetője ugyanis ebben az évben, hosszú sikeres pályáját lezárva nyugdíjba vonul.
A Katolikus Pedagógiai Intézet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetével együttműködve országos alkotópályázatot hirdetett. A május 31-én Budapesten megrendezett ünnepélyes díjátadón a 2. b osztályból Kósa Panka II. helyezést, Kerekes Áron III. helyezést ért el.
Iskolatáska helyett gyerkőceiket cipelhették hátukon a szülők: ilyen különleges feladat is volt azon a vidám sportdélutánon, melyet az ovisainknak és a szüleiknek szerveztünk a tornacsarnokunkban május 30-án.
Iskolánk 8. évfolyama a Lázár Ervin Program keretében a Fővárosi Nagycirkuszban megnézhette a Csillagok, égbeli tűk című műsort május 29-én.
Már csak egy lépés – modul – választja el a május 30-án sikeresen vizsgázó hetedikeseket az ICDL BASIC bizonyítványtól.
Egy igazán izgalmas programot szervezett osztálya, a 8. b számára Rinyu Péter tanár úr. A végzősök a budapesti Pénzmúzeum lenyűgöző kiállítását járhatták és játszhatták végig május 27-én.
A címben jelzett szerteágazó jótékonysági projektbe iskolánk angol és német nyelvet tanuló diákjainak egyaránt lehetősége volt bekapcsolódni május 24-én. Játékos feladatok megoldásával, videók segítségével bővítették a nyelvtudásukat.