Száguldás a jégen – Mizsák Hanna újabb szép sikerei
Két ezüstérmet nyert Mizsák Hanna 7. a osztályos tanulónk a diákolimpia körzeti döntőjének (országos elődöntőjének) gyorskorcsolya versenyszámában Miskolcon. Szeretettel gratulálunk!
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
Két ezüstérmet nyert Mizsák Hanna 7. a osztályos tanulónk a diákolimpia körzeti döntőjének (országos elődöntőjének) gyorskorcsolya versenyszámában Miskolcon. Szeretettel gratulálunk!
A héten az iskolánk tornacsarnokában készült a DEAC NB1-es kosárlabdacsapata a Körmend elleni idegenbeli bajnokira. A január 19-én megtartott foglalkozást diákjaink is megtekinthették – közülük sokan a DEAC Kosárlabda Akadémia növendékei.
Iskolánk pedagógusai egy remek továbbképzésen vehettek részt korábban, így a LEGO-matek alkalmazása már a tanórákon is megjelenik intézményünkben. Vas Péter igazgató úr és Szabó József, a Nyíregyházi Egyetem LEGO® Education …
Vízkereszt ünnepét követő első tanítási napunkon közös imádság keretében Miklós atya megszentelte iskolánkat.
A német keresztények január 6-án a vízkereszt mellett még a három király ünnepét is megtartják. Boldizsár, Gáspár és Menyhért a messze keletről érkeztek, és hálát adtak a kis Jézusnak. A német nyelvet tanulók remek plakátokat készítettek a német kulturális hagyományok ismeretében.
LEGO Education módszertani oktatás és fejlesztés a Szent Efrémben. Részletek a plakáton.
Az Attila téri főszékesegyház felújítási munkálatai miatt a Debreceni Görögkatolikus Parókia szertartásrendje a következőképpen alakul: két helyszínen lehet becsatlakozni az ünnepi imádságba, de akár online is követhetők az események.
…a Csonkatemplomban, ahol több mint 1100 ember volt kíváncsi a Lautitia Kóruscsalád hagyományos adventi koncertjére. Hatalmas megtiszteltetés, hogy ennyien hangolódnak velünk a karácsonyra, s hogy immár 9 éve kitüntetnek bennünket figyelmükkel.
December 16-án ismét megtelt a DE Zeneművészeti Kar Liszt terme, ahol a Szivárvány Gyermekkar tartotta idei karácsonyi hangversenyét.
Idén is a 43. Főnix cserkészcsapat hozta el Debrecenbe a betlehemi lángot. A rendezvényen énekelt iskolánk Szivárvány Gyermekkara is Deli Gabriella vezényletével.