Rendhagyó történelemórák érsek atyával
Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya ebben az évben is vendége volt a két 5. osztálynak, hogy egy-egy rendhagyó történelemórát tartson a középkori szerzetesség kialakulásáról.
A Szent Efrém óvoda és iskola honlapja
Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya ebben az évben is vendége volt a két 5. osztálynak, hogy egy-egy rendhagyó történelemórát tartson a középkori szerzetesség kialakulásáról.
Adománygyűjtést szervezett iskolánk a Szent Efrém-hét keretében. Igyekeztünk olyan célcsoportot találni, akik nélkül kevesebbek lennénk, és akiknek olyan sokszor mondhatjuk: köszönöm.
Egyrészt ünnepünk volt február 2-án: Jézus találkozása Simeonnal. Közösen kapcsolódtunk be a liturgiába. Másrészt – nagy örömünkre – Fülöp metropolita atya meglátogatta iskolánkat, találkozott tantestületünkkel, és a nevelők számára lelki útravalót adott.
Mentős és újraélesztési bemutató, valamint jó hangulatú kosármeccs is volt a testvériskolai napon.
Változatos, gazdag programok várták a Szent Efrém-eseket a névadónk tiszteletére rendezett héten.
Vízkeresztet követően, január 14-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya szentelte meg iskolánkat.
Lelki vezetőnk, Sivadó Miklós atya segített abban az iskolásainknak, hogy megértsék az Írást.
„Az ünnep a különbözés, a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme… Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre!”
A Szivárvány Gyermekkar december 18-án tartotta karácsonyi hangversenyét, melyet kizárólag a szülők és tanárok számára adtak.
Nemes József beszámolója a kóruscsalád év végi programjairól