Megkezdődött az advent

Mint minden évben, hat héttel karácsony előtt megkezdődik az adventi időszak a görögkatolikusok életében. Sivadó Miklós, iskolánk lelki igazgatója szerint ez azért is jó, mert így még több időnk van lelkileg is felkészülni az előttünk álló időre: Jézus fogadására.

Gyümölcsszentelés az iskolában

Áldott gyümölcsökből fogyaszthattak a Szent Efrém-esek október 3-án, miután a hétkezdő imádság keretében Miklós atya megszentelte az osztályok által előkészített gyümölcsös kosarak tartalmát.

Krisztus a mi bűn nélküli legtisztább Pászkánk

A hétkezdő imádság végén, a 3. a osztálynak és Mráz Léna és Andris anyukájának köszönhetően láthattunk két hagyományos, kereszt, koszorú és szentsebek motívummal díszített pászka kenyeret, mely hirdeti, hogy Krisztus a mi bűn nélküli legtisztább Pászkánk.

Templomtúra a rendhagyó tanítási napon

Legyünk őszinték: szeretjük a hosszú hétvégét. Nagyon is. De amikor a szünnapot le kell „dolgozni”, azt már inkább szkippelnénk – ahogy a fiatalok mondják. 2022. március 26-án, szombaton azonban nagy-nagy izgalommal érkeztek a diákok a Szent Efrém-iskolába.

Boldog vagy, mert hittél…

Március 25: a legszentebb Istenszülő örömhírvételének ünnepe. Ebből az alkalomból utrenyén vett részt iskolánk minden diákja a főszékesegyházban. Nagy öröm volt számunkra, hogy a szertartáson Kocsis Fülöp metropolita atya is jelen volt.

„A szégyen fájából a feltámadás jele”

Nagyböjti lelki készületünk jegyében március 23-án délután iskolánk pódiumtermében Mosolygó Marcell atya tartott előadást „A szégyen fájából a feltámadás jele” címmel.